Ahányan vagyunk, annyiféleképpen reagálunk a csípőse. Van, aki imádja az égető érzést, másnak pedig már attól könnybe lábad a szeme, ha egy porszemnyi paprika belép a szobába. Ez több kérdést is felvet, melyek közül talán a legfontosabb: hát jó ez nekünk? Mit csinál velünk a csípős?

Korábban már beszéltünk a kapszaicinról. Igen, ez az az alkaloida, amelyik a lángolásért felel – bárhol, ahol idegvégződések vannak. Minél több, annál intenzívebb az élmény (azért ne kenjük felelőtlenül mindenhova, ODA főleg ne, mert sírás lesz a vége). Természet anyánk azért találta ki ezt a trükköt, hogy ne a fejlett ízlelőbimbó-készlettel rendelkező emlősök egyék meg ezeket a növényeket, hanem a madarak. Ugyanis ha a csípősségtől magukat kevésbé zavartató madarak fogyasztják el például a csilipaprikát, akkor annak magjait messzire elviszik magukkal, ott ürítik ki egy az egyben, vagyis a növény szaporodhat és sokasodhat – elvégre evégett vagyunk a földön, vagy nem? Az emlősök viszont fogaikkal megőrölnék a magokat, esélyt sem hagyván nekik a csírázásra. Így az evolúció elintézte, hogy az emlősök érzékenyek legyenek az erősre, ezért megtanulták kerülni, mint a tüzet. Így már mindjárt van értelme az egésznek, ugye?

De mi, emberek mindig is kilógtunk a sorból. Ismert tény, hogy fejlett agyunk ugyanúgy reagál egy tüzes paprikára, mint a forró szexre vagy egy kimerítő edzésre. Ezek után naná, hogy kérjük a következőt, csak beszaladunk a boltba előbb egy csomag papírzsebiért. Apropó, miért is kell zsebi, ha éget az étel?

Orrunk egyik legfontosabb feladata, hogy megakadályozza az ártalmas anyagok testünkbe kerülését. Ha észrevesz valami gyanúsat, mindent megtesz, hogy az ellenséges ügynök ne hatolhasson be a védőbástyák mögé, vagy ha már megtörtént a baj, segít minél hamarabb kipaterolni onnan a kis nyavalyást. A kapszaicin irritálja az orrnyálkahártyát, és az orr azonnal ellentámadásba lendül. Nyálkás anyagot termel lavórszámra (igen, ez a takony), és azzal együtt a lehető leghamarabb eltávolítja a betolakodót.

Ezt a jelenséget a vacsoraasztalnál kellő mennyiségű papírzsebkendővel viszonylag diszkréten kezelhetjük, de a következő tünetet már nehezebb elrejteni.  A csípős hatására ugyanis úgy elkezd dőlni belőlünk az izzadtság, mintha egy szaunában tekernénk a kondibiciklit. A kapszaicin ilyenkor testünk túlmelegedéséről küld vészjelzést az agynak, úgyhogy a főnök azonnal nekiáll lehűteni azt, természetesen verejtékkel, mi mással. Azt pedig már általánosban megtanultuk fizikaórán, hogy a párolgás hőelvonással jár. Viszont mivel fals volt a riasztás és a külső hőmérséklet mégsem olyan forró, az izzadtság nem párolog el, vagy csak lassan, és mi még bőven az étkezés befejezése után is látványosan tocsogunk.

Van, aki heves szívdobogást érez erős ételek fogyasztása közben és után, de az orvostudomány nem igazolta ezt a tapasztalatot. A dokik szerint inkább egyéb, a csípőssel egy időben fogyasztott ételek elégtelen emésztése okozhat refluxot és erős szívverést. Esetleg túl szexi vagy nagyon bosszantó a vacsorapartnerünk…

Sokan gyomorpanaszaikért is inkább a curryt hibáztatják, de ez megint a bűnbakkeresés tipikus esete. Egészséges embereknél semmi, de semmi bizonyíték nincs a kapszaicin negatív hatására. Mondjuk, akinek a gyomorfekélye épp perforálni készül, ne Calorina Reapert egyen reggelire.

Most, hogy átvettük, mi miért történik a testünkben, térjünk vissza az eredeti kérdéshez: jó ez nekünk? A válasz egyértelműen: IGEN. De miért is?

Állítólag tovább élünk tőle. Félmillió kínai bevonásával végeztek egy kutatást, és azt szűrték le belőle, hogy aki hetente legalább egyszer csípőset eszik, az 10%-kal kisebb eséllyel hal meg a következő 7 évben. Mielőtt azonban mindenki rohanna a boltba, vagy megnyitná a Sárréti Chilifarm webshopját, hogy jól betárazzon a cuccból, hozzá kell tennem, hogy a tudósok úgy zárták a vizsgálatot, hogy (szó szerint idézem): „a vizsgálat megfigyelő jellegénél fogva nem lehet megbízható” – bármit is jelentsen ez.

Fogyhatunk tőle. A Wyomingi Egyetem kutatói szerint a csípős kaják felgyorsítják az emésztést, így gyorsabban égetjük el a kalóriákat. Van egy ehhez társítható népszerű elmélet, amely szerint a csípős ételt lassabban esszük, tehát hamarabb eltelünk vele, és eleve kevesebb kalóriát veszünk magunkhoz. Nem szeretem magamra venni az ünneprontó szerepét, de a csípős ételek gyakran zsírosak, és ráadásul szívesen társítunk hozzájuk egy nagy korsó hideg sört – szóval az egyenlet másik oldalán azért elég kövérek a számok.

Jót tesz a szívnek. Ez viszont tuti! Az intenzív fűszerezés javítja a vérkeringést, tágítja az artériákat, csökkenti a vérnyomást és kisebb eséllyel alakulnak ki vérrögök. A Marylandi Egyetem Orvosi Kutatóintézetének munkatársai azt is megállapították, hogy egyes fűszerek, mint például a gyömbér és a kurkuma csökkentik a koleszterinszintet – már persze akkor, ha rendszeresen fogyasztunk belőle.

Az ízületeink is virgoncabbak lesznek, bár ez így első olvasatra elég becsapós, hiszen akinek ízületi gyulladása vagy bármi ilyesmi gondja van, benyomhat akár egy kondér csilit is, semmi sem fog történni. Viszont több kapszaicintartalmú krémet is lehet kapni a piacon, amelyek helyi vérbőséget okozva csökkentik a fájdalmat és a fokozott folyadéktermelés miatt szinte megolajozzák a nyikorgó alkatrészeinket.

Megválaszolva az eredeti kérdést: jó ez nekünk? A válasz: igen, nagyon is! Módjával, ésszel, de nyugodtan mondhatjuk, hogy csípősen szép az élet!